Blog

HUNGEXPO 2020

2020.03.09. 15:31
Szakmai kirándulás 2020. február 28. Magyarország első számú turisztikai vására, a 43. alkalommal megszervezett Utazás kiállítás 2020. február 27. - 2020. március 1. között került megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A rendezvény középpontjába az élmények szerzése, a személyes kapcsolatok kialakítása és a látogatók minél szélesebb körű tájékoztatása került, melybe hallgatóink is belepillanthattak a Turizmus Tanszék és a Famulus Hotel támogatásával. Egyik lelkes, alapképzésben résztvevő hallgatónk – Fazekas Emese – főszervezésében a turizmus-vendéglátás képzéses tanulók, oktatók, valamint oktatószállodánk, a Hotel Famulus alkalmazottai ingyenesen regisztrálhattak a szakmai programra.
Az egynapos szakmai kirándulás első állomása a Sofitel Budapest Chain Bridge, Magyarország egyik legexkluzívabb szállodája volt, ahol másfél órás vezetett szállodalátogatás keretein belül csoportunk bepillantást kaphatott a hotel működésébe.
A rendezvények lebonyolításáért felelős vezető sales-es kolléga, Keve Ádám körbe kalauzolta az érdeklődő csapatunkat a különböző szállodai egységeken, így testközelből mélyíthettük el ismereteiket a reggeliztetés menete, a rendezvények szervezése és fogadása, a VIP vendégek étkeztetése, és természetesen a szálloda általános működése kapcsán. Ennek keretein belül megtekintettük a lobby-t, az éttermet, a konferenciatermeket, a szobákat, VIP fogadótermet, és persze az akár USP-ként azonosítható repülőmakettet, mely a Sofitel egyedi különlegessége.
A szállodalátogatás nagyban hozzájárult hallgatóink szakmai ismereteihez, a szállodaipari folyamatokba való betekintésnek köszönhetően pedig könnyebben ültetik át az egyetemen kapott elméleti ismereteket a gyakorlatba. Mindemellett szintén nem elhanyagolható, hogy a tananyag kötelező részeként teljesítendő szállodai gyakornokságnak is könnyebben állnak neki így tanulóink, elvégre számos dolog már ismert lesz számukra.
Az Utazás kiálltáson a kisebb térségek kiállítóitól kezdve a nagyobb, világhírű desztinációk képviselői is megjelentek. A standok kínálatában az idegenforgalmi ismeretek mellett magát a turisztikai kínálat értékesítésének ismeretét is megtanulhatták hallgatóink. Az interaktív, ambient jellegű kiállítópontokon pedig nem kis élvezettel próbálhatta ki csoportunk például a repülőgép-szimulátort, a virtuális kerékpározást, és egyéb, a turizmusmarketing jövőképéhez kapcsolódó élményeket.
A standok között természetesen saját iskolánk és szakunk, a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszéke is megtalálható volt, melyben ugyancsak oktatóik és hallgatóink kínáltak információt egyetemi közösségünkről, képzéseinkről, gyakorlati lehetőségeinkről.
Kirándulásunk alkalmával a szabad program keretein belül nem csak a kiállítókkal volt lehetőség megismerkedni, de olyan szakmai programokon is részt vehettek, mint CheckINN Turisztikai Karrier Expo, Üzleti Blogger Corner, Diák Szakmai Nap és Verseny és egyéb előadások.
Az Utazás kiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban a Karaván Szalon, a Budapest Boat Show, az Afrika Expo és Vásár és a Járatlan Utakon Fesztivál rendezvénnyel egy időben zajlott, csoportunk tagjainak lehetősége nyílt tehát akár más területeken is kielégíteniük kíváncsiságukat.

Akciós ajánlataink

A folyók összefolyása, az utak összefutása, a győri emberek vendégszeretete, a fiatalos lendület és a patinás város izgalma: ez Győr, a találkozások városa! A Hotel Famulus****, Business Hotel sokszínű szolgáltatáskínálata tökéletes lehetőséget nyújt minden korosztály számára kikapcsolódásra, élményekkel és energiával való feltöltődésre, illetve cégek részére csapatépítő tréningek, konferenciák, meetingek, workshopok, rendezvények megtartására.
Ajándékozzon élmény utalványt!

Ajándékozzon élmény utalványt!

Lepje meg szeretteit Famulus utalvánnyal.

Bővebben
Csomag ár
2 800 Ft /-tól
Mesés reggeli

Mesés reggeli

Nálunk egy mesés reggelivel indul a tökéletes reggel.

Bővebben
Csomag ár
4 840 Ft /Ft/fő

A hotel képekben

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön újdonságainkról, híreinkről.
Név
E-mail

Partnerségben az AUDI HUNGARIA Zrt-vel!
uni.sze.huHotelstars Mobilis-Győr rendezvenyhelyszinek.hu Torula

Kedves Vendégeink, Kedves Győrkőcök!

A 2023. június 30 - július 2 között megrendezésre kerülő Győrkőcfesztiválva kérjék kedvező ajánlatunkat a sales@hotelfamulus.hu e-mail címen.

TISZTELT VENDÉGEINK!

A Szálloda parkolója magánterület, melyet kizárólag az alábbi vendégek vehetnek igénybe díjtalanul:

• A szálloda és kollégium vendégei,
• Az étterem vendégei,
• Az épületben megrendezésre kerülő rendezvények vendégei,
• Bowling és Squash pálya vendégei

A felsorolt vendégek közé nem tartozó autótulajdonosok számára a parkolás díja 2000 FT / nap, amelyet a hotel recepción tud befizetni.

A szálloda a fent leírtak alapján jogosult az illetéktelenül a területen tartózkodó, illetve a díjbefizetést elmulasztó autókat kerékbilinccsel ellátni és elszállíttatni.

Megértésüket köszönjük!