Blog

Nők a szállodaiparban

2018.12.13. 09:39
„Nők a szállodaiparban” – ez volt a témaköre a kari tehetségfórum egyik műhelybeszélgetésének a Széchenyi István Egyetemen. A rendezvényen Nagy-Keglovich Júlia, szállodánk igazgatója is részt vett, és beszélt a szakma kihívásairól.

„Huszonnégy órás, háromszázhatvanöt napos nyitva tartással dolgozunk, nem mondhatjuk azt pénteken délután, hogy letesszük a lantot, és majd hétfőn újra nyitjuk a házat. Ezért bármikor, éjjel-nappal hívhatnak, készenlétben kell állni. Miközben talán éppen edzésre kellene vinni a legnagyobb gyerkőcöt, a kisebbekre pedig vigyázni. Ezért is nehezebb egy nőnek a szállodaiparban” – mondja Nagy-Keglovich Júlia. Másrészről viszont annak a képességnek, hogy egyben tudja tartani a családot, szerinte a munkahelyen is nagy hasznát veheti egy női vezető. A szállodában elengedhetetlen a mosoly, nem nézhetnek mogorván a vendégre, az otthoni problémákat el kell feledni, és jó pszichológusként a vezető is segíthet ebben a munkatársaknak.

A legfőbb célunk az, hogy a gazdaságos üzemeltetés mellett színvonalas gyakorlati képzést nyújtsunk a diákoknak. A nálunk gyakorlatot teljesítő hallgatók legalább felét valamilyen szinten tovább alkalmazzuk – mondja a Famulus vezetője, aki maga is végigjárta a ranglétra minden fokát a szállodaiparban. Szobalányként kezdett a füredi Marinában, aztán Angliában négy és ötcsillagos szállodában volt recepciós, később pincérkedett egy négycsillagos ausztriai családi szállodában. Szerinte csak úgy lehet hatékonyan kialakítani és vezetni egy munkahelyi csapatot, ha tisztában vagyunk a tevékenységi körökkel, és azzal is, hogy kitől mit várhatunk el."

Nagy-Keglovich Júlia Három gyermeket (3, 5, 9) nevel, és hálás azért, hogy az egyetem rugalmas munkaidő biztosításával segíti a családok évében (is) a karrier és a család összeillesztését.

Akciós ajánlataink

A folyók összefolyása, az utak összefutása, a győri emberek vendégszeretete, a fiatalos lendület és a patinás város izgalma: ez Győr, a találkozások városa! A Hotel Famulus****, Business Hotel sokszínű szolgáltatáskínálata tökéletes lehetőséget nyújt minden korosztály számára kikapcsolódásra, élményekkel és energiával való feltöltődésre, illetve cégek részére csapatépítő tréningek, konferenciák, meetingek, workshopok, rendezvények megtartására.
Ajándékozzon élmény utalványt!

Ajándékozzon élmény utalványt!

Lepje meg szeretteit Famulus utalvánnyal.

Bővebben
Csomag ár
2 800 Ft /-tól
Mesés reggeli

Mesés reggeli

Nálunk egy mesés reggelivel indul a tökéletes reggel.

Bővebben
Csomag ár
4 840 Ft /Ft/fő

A hotel képekben

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön újdonságainkról, híreinkről.
Név
E-mail

Partnerségben az AUDI HUNGARIA Zrt-vel!
uni.sze.huHotelstars Mobilis-Győr rendezvenyhelyszinek.hu Torula

Kedves Vendégeink, Kedves Győrkőcök!

A 2023. június 30 - július 2 között megrendezésre kerülő Győrkőcfesztiválva kérjék kedvező ajánlatunkat a sales@hotelfamulus.hu e-mail címen.

TISZTELT VENDÉGEINK!

A Szálloda parkolója magánterület, melyet kizárólag az alábbi vendégek vehetnek igénybe díjtalanul:

• A szálloda és kollégium vendégei,
• Az étterem vendégei,
• Az épületben megrendezésre kerülő rendezvények vendégei,
• Bowling és Squash pálya vendégei

A felsorolt vendégek közé nem tartozó autótulajdonosok számára a parkolás díja 2000 FT / nap, amelyet a hotel recepción tud befizetni.

A szálloda a fent leírtak alapján jogosult az illetéktelenül a területen tartózkodó, illetve a díjbefizetést elmulasztó autókat kerékbilinccsel ellátni és elszállíttatni.

Megértésüket köszönjük!